2010. február 28., vasárnap

Elment... T.T

Ma visszament a Szerelmem németországba. T.T Azt hiszem ez így lehetőleg még rosszabb, mivel most Együtt voltunk egy hetet. Ezek után még jobban fog hiányozni. T.T De nem baj, mert elfoglalom magam.

Miután Páromék kidobtak a határ úton én az EuroPark felé vettem az irányt és megvettem azt az eszméletlen édes pólót (kép fennt látható), amit tegnap kinéztem. Aztán az újságosnál vettem egy IM-et is, csak úgy, hogy legyen mit olvasgatnom a kádban. Bár tudom, hogy azt mondtam nem fogok költeni, megint elrontottam. T.T

Hazajöttem és a nap nagy részét a vasárnapra szánt ajándék és képeslap bíbelődésével töltöttem el. Ezenkívül még ki kell mennem segíteni Anyunak a kerti munkában is, szóval egyenlőre el vagyok foglalva. Tanulnom sem árt majd és beiratkoznom a német nyelvtanfolyamra, van nekem épp elég dolgom. :S 

De a vasárnapra szánt ajándékom eszméletlenül jó lett. Annyira, hogy magamnak is szeretnék egyet. :D Bár lehet, hogy magamnak majd valami sweet loli stílusú cuccot készítek, de veszek egy ilyet is, hátha egyszer kedvem támad goth lolinak öltözni. :) Mindenesetre remélem örülni fog neki, aki kapja. :)

Ja, igen, plusz a hajgöndörítés fortélyait tanulmányozom, mivel loknikkal szeretnék talira menni. ^^ Körbe kellene kérdezősködnöm, hátha van valakinek hajcsavarója és akkor nem kellene vennem. :S

Nya, további szép napot mindenkinek! ^^

Még 14 nap és láthatom! (L)


2010. február 26., péntek

Rózsaszín *_*

Nos, ez az a ruha, amire Skelli mindig is azt mondta, hogy túúúúlságosan gyerekes lenne. T.T Ráadásul valószínűleg kicsi is lenne rám, mert a dereka csak 80 cm-ig jó. Deeee... De nekem KELL ez a ruha. (Plusz még van egy, amit szívesen megvennék, aztán pedig MEGPRÓBÁLNÉK belefogyni, de az 50$, így elnapolva.) Viszont lehet, hogy EZT megrendelem majd május végén. Legfeljebb SPÓROLOK rá. Nem, Ichi, ne is számítson, hogy most rendeltél 20 ezer forint értékben cuccot a Bodyline-tól... O_O Ajaj, szerintetek vásárlásmániám van? Meglehet.

Amúgy mizu velem? Semmi különös. Az osztálytársaim lógnak nekem 3000 forinttal összesen. S valahogyan ki kellene ütnöm belőlük. XD Nem vagyok milliómos, arra végképp nincsen pénzem, hogy másoknak fizessem ki a fotóját. Nem értem, hogy egyesek miért csinálják ezt. Miért nem lehet egy meghatározott pénzösszeget adott időre behozni? Érdekes módon nekem mindig sikerül. Így ma alig ettem valamit, nem mintha baj lenne. Ha nincs nálam pénz akkor legalább nem tudom elkölteni. Ezért fogok mostantól minden egyes fillért a borítékomban és nem a zsebemben tartani.

Bár az ajándékhoz és a képeslaphoz még be kell szereznem a hozzávalókat. S vennem kell DVD-t, hogy legyen mire kiírni a cuccaimat. De ezen felül semmilyen más kiadást nem tervezhetek be. Nem lehet, egyszerűen TILOS! Gyűjtögetnem kell. Mindenfélére. Ráadásul április az utolsó munka hónapom a Zserbóban, szóval még azt a kis pénzösszeget is mellőznőm kell majd onnantól. T.T Aztán imádkozhatok, hogy találjak magamnak valamiféle munkahelyet. Meg kell tanulnom németül és el kellene kezdenem gyűjtögetni a stylist iskolára is. Azt hiszem hiányozni fog az iskola és a Zserbó. Ez mégsem olyan... Szóval már majdnem olyan, mintha felnőttem volna, vagy mi. Lehet, hogy a Zserbó a világ leg... Hát tulajdonképpen nincs is komolyabb baj a Zserbóval, azonkívül, hogy cukrászkodni nem nagyon tanultam ott. Viszont remekül tudok csomagolni és takarítani. Az is fontos. Megtanított viszont egy csomó más dologra és néha egészen jól éreztem magam ott. :)

2010. február 24., szerda

Újabb Bodyline rendelés!

Igen, nem bírtam magammal és rendeltem egy újabb adag loliruhát a Bodyline-tól. :D Ezúttal a következő lesz a zsákmány: 

- Alice in Wonderland printes piros szoknya - of course :) (már el is döntöttem, hogy conra formába hozom magam, és ezt veszem föl, csak szoknék már le az extra csípős tortilla chips evéséről esténként :D amúgy végül azért döntöttem a szoknya mellett, mert a rózsaszín kottás JSK másodszori felpróbálása után elhatároztam, hogy én többet JSK-t nem veszek, mert mellben megtudok fulladni benne :S),

- fehér loli cipellő :) (eldöntöttem, hogy a 39-est veszem meg, bár erősen aggódom, hogy kicsi lesz a lábamra és a 40-set kellene... még esetleg meggondolhatom),

- epres táska (Enju szerint nagyon illik hozzám, szerintem is, így muszáj volt beszereznem egyet xD),

- alsószoknya (kellett egy kevésbé pufibb, egy szivárványos aljút választottam :), imádom nézegetni a színeit).

Wáááááááááááááá, már alig várom, hogy itt legyenek. :3 Ma adtam fel rájuk a pénzt, de nem tudom, hogy mikor is... :S Deeeeeee, itt lesznek, s csak ez a lényeg. :3 Az Alice-os szoknyácskát a Feritől kapom húsvétra ajándékba~ Most itt van velem. ^^ S még pár napig itt lesz, csak kár, hogy suliba kell járnom. :S

***

Ma bementem a suliba, de közölték, hogy a 2. óra után megyünk a hungexpora, mert cukrászati vásár, miegymás van. Remek. Egész nap cipelhetem a 25 kg-os táskámat keresztül-kasul a városon. De legalább a kiállítás szép volt és kaptunk ingyen fagyit. :D

Mostanában TrueBlood-ot nézek. Egész jó lenne, ha a csaj nem lenne benne olyan idegesítő és foghíjjas. Legalább a pasik helyesek, kivéve Jason-t. :S

2010. február 23., kedd

Kreatív blogger díj~

Kreatív blogger díjat kaptam Dorkától~ :)

1.: Megköszönöm Horo-nak, aki gondolt rám, és elküldte.
2.: Kiteszem a logót az oldalra.
3.: Belinkelem akitől kaptam. ( http://sage-wolf.blogspot.com )
4.: Írnom kell 7 dolgot magamról.
5.: Tovább adom ezt 7 blogtársamnak.
6.: Belinkelem ide az oldalukat.
7.: Megjegyzést hagyok náluk, hogy tudjanak a díjról.

A 7 dolog magamról:

1. Cukrásznak tanulok.

2. 16 évesnek nézek ki, de kb. 12 éveshez mérten viselkedem.

3. Szeretek romantikus, nyálas könyveket olvasni.

4. Ma kezdtem el nézni a True Blood sorozatot.

5. Szeretem a sweet lolita ruhákat.

6. Szeretek írni és zenét hallgatni.

7. Szeretem a mogyorós cappucinot.

A 7 ember, akinek majd szép lassan tovább adom:

1. Araniel boszorkány konyhája - nagyon szeretem olvasgatni a receptjeit. :)

2010. február 21., vasárnap

Mindenütt jó, de legjobb...

Talán Dorka buzdítására, miszerint kaptam tőle egy Kreatív Blogger díjat, amit mindjárt be is rakok visszaköltöztem a régi - azaz erre - a blogomra. :) De jó újra itt lenni. XD Gyorsan ki is csínosítottam és megírtam a másikon, hogy visszaköltözök. A Menthol Rainbow-t pedig használom majd valami másra alkalomadtán. :) A nevet mindenesetre levédettem. :D