Oldalak

2010. május 4., kedd

Fel!

Mostanában nagyon kevés Pixar vagy Walt Disney film fog meg igazán. Ezt az egyet sem moziban láttam, 3D-ben, bár ennek szerintem nem is az az erőssége, hogy 3D-ben mutogassa magát. A kulcs a történetben van. Mert szerintem ilyen rajzfilmet még nem készítettek. Ilyen kellően komoly, felnőttebbeknek szóló filmet. Ez a mű egyértelműen nem gyerekeknek való. Hiszen fel sem foghatják az értelmét. Oké, aranyosak a karakterek benne, az elejétől eltekintve a film is nagyon aranyos, de szerintem ezt akkor sem gyerekeknek készítették. Nem igazán. Én például ahányszor megnézem mindig elsírom magam rajta, főleg az elején. Na de nézzük a sztorit:

Két furcsa kisgyerek, akik oda vannak az akkoriban feltalált repülésért el szeretnének utazni egy vízeséshez (bocsi, de elfelejtettem a nevét XD). Ez az álom örökre összekovácsolja az életüket. Szerelmesek lesznek, aztán összeházasodnak, megépítik az álomházukat és nagyon nagyon szeretik egymást. Öregkorukban ébrednek rá, hogy végül mégsem jutottak el a vízeséshez. Ezért a férj elhatározza, hogy elmennek. Azonban a feleség megbetegszik és meghal (ennél a résznél sírom folyton el magam, mert annyira szomorú... T-T). Ezután a férj komorságban él, egyedül, amikor is egy izé magánvállalkozó fel akarja vásárolni a házat, amit a feleségével együtt építettek. Természetesen a férj (Carl) nem adja el neki. Ezért valami koholt váddal el akarják venni tőle. Mire egyik éjjel kiötli, hogy felfúj egy csomó lufit (régen lufiárus volt) és reggel a lufik elröpítik őt is meg a házát is, s akkor kezdődik el a saját kalandja...

Szóval tök jó, meg minden. *_* Annyira szeretem és megfogom venni, amint ismét pénzhez jutok. XD

Nincsenek megjegyzések: