Oldalak

2010. május 10., hétfő

Végre csináltam fényképeket róla XD



Nya, szóval ez itt a vászontáska. S a két textilfesték. Amihez vennem kell majd mégy egy pirosat is. Mellesleg ezt a festéket csak reklámozni tudom. Nagyon jó, számtalan fajtában (csillámos, puffasztott, stb. több most nem jut eszembe XD) és színben kapható és könnyen felvihető. S nagyon jó illata van, bár nem szagolgatni kell, de azért mégis. XD S az ára is egész jó. S mivel most én vászontáska gyártásba fogtam, ezért érdemes is vennem jó néhány színt. 

A táska oldalára, azaz sarkára egy muffint terveztem, emellett lesz a szöveg. Úgy gondoltam, hogy a muffin papír barna lesz, de azt túl sötétnek ítéltem, s inkább lila aljat választottam neki. :) Így tökéletes színkombináció, gyönyörű szép rózsaszín és még szebb lila, a tetején pedig a piros cseresznye. Igazán lolis. :) Elöszőr úgy akartam, hogy középre a muffint, de aztán mégis meggondoltam és a sarkába raktam. A többi helyre pedig majd rakok cuki kitűzőket. :) A pókos kitűzőmet is erre a tatyóra akarom rakni. :) Bár lehet, hogy a képbe annyira nem illik bele. XD

Egy gombot varrok majd fölülre, amivel majd össze lehet csatolni a táskát, hogy azért mégse legyen nyitott. Nem szeretem a nyitott táskákat. :S

S igen, most három napig szárad... :D A legfelső kép amúgy a muffin alja, csináltam vaku nélküli fényképet is, de azon nem látni, hogy csillog... *_*

Nincsenek megjegyzések: