2010. augusztus 28., szombat

Elfelejtettem :D

Épp most jutott eszembe, hogy még egy csomó mindent nem írtam le az elmúlt napokkal kapcsolatban. :D De egyszerűen annyi mindent csináltam, hogy nem tudom észben tartani. XD Szerdán még lolitali is volt, de arról majd a másik blogomon írok. 

Szerda délelőtt azonban elvittem Dominót állatorvoshoz és azt mondta a doki, hogy szegénykém beverte a fülét, ezért egy vérömleny keletkezett ott. Ez totálisan eltömíti a füle belső járatát, ezért most tisztítanom kell neki és naponta kétszer csepegtetnem bele, mondanom sem kell ugye, hogy nem túl boldog ettől. :D Állítólag sokáig tart, míg meggyógyul neki, majdnem két hónap, de ha elkezd bekeményedni, akkor kell majd melegvizes borogatással borogatni. 

S csütörtök délután nagyon vágytam valami hidegre, de nem volt kedvem semmihez, ezért vettem egy BubbleTea-t. Ami egész jó volt, csak nem dinnyés-lichi-set kellett volna vennem. Legközelebb a zöld almásat kostólom meg. A tápiókagyöngyöt amúgy meg lehet enni? xD Olyan íze van, mint a gumicukornak. :D

Azon gondolkodtam, hogy csütörtökön elmegyek a Starbucks-ba, vagy a Fehér hollóba szülinapot ünnepelni. :D Ez lenne az első olyan szülinapom, amikor nem dolgozom, vagy suliban vagyok. Ha addig nem találok munkát... :D

Péntek :D

Hát most sem számolhatok be semmi jóról, csak a szokásos. :D Pénteken ilyen teljesítménybéres melón voltam, aminek röviden az a lényege, hogy minél többet dolgozz minél kevesebb pénzért. :D Már az elején éreztem, amikor az öt kilós dobozokat pakolgattam egyenként, hogy én ezt nem fogom bírni, és le kellene lépnem, de azért csak végig szenvedtem a nyolc órát, bár a hatodik körül már fájt mindenem, a bal csuklóm főleg. :D Nagyon megerőltettem, mivel még most is fáj. S ha az ember azt hinné, hogy majd egy kis alvástól jobb lesz neki, akkor nagyot téved. :D Reggel felkelvén ezerszer jobban fájtak a nem létező izmaim, mint este. :D Mit jelent ez? Nos, ez azt jelenti, hogy izomlázra sose aludj. :D De nem gáz, túléltem. Viszont azt leszögezhetem, hogy én többet aztán oda nem megyek. :D Ez egyszerűen nem éri meg. A csütörtöki munka legalább megérte és még csak meg sem erőltettem magam, oké unalmas volt és állni kellett, de ennyi. :D Azért az is érdekes volt, hogy mindig mást mondtak a főnökök, ami szerintem direkt szívatás. Hiszen honnan is tudhatnánk mi, hogy az előző csoport hány raklapot csinált meg? Szerintem kizárt, hogy nyolc óra alatt 18-at, ami a duplája annak, amit mi csináltunk. O_O 

De jóóó, kijött a Shiki hetedik része. Mondjuk nem is emlékszem hirtelen, hogy mi volt a hatodikban. XD De nem baj, majd csak előjön az agyamból, hogy mi is volt. Különben is a HOTD-ot várom már nagyon... *_*

Jövőhét csütörtökön 22 éves leszek, Jesszus. Még négy nap. *_* Ja, és nem ártana tényleg munkát keresnem. :D Szeptember 1-től már nem lesz TAJ kártyám. T.T

2010. augusztus 26., csütörtök

Ma :D

Hát itt volnék. :D Ma 03:50-kor keltem. :D Végig álltam nyolc órát egy olyan helyen, ahol olyan meleg volt, mint egy szaunában, s egész nap Bailyes-t csomagoltam, a lábam úgy fáj, mintha le akarnak szakadni, de az örömhír: még élek. :D Munka után voltam olyan bolond, hogy elindultam a SakuraZaka-ba az álomtatyóért, de miután megfogtam, s komolyan mondom, kartonpapír vékonyságú volt az egész úgy döntöttem, hogy nem dobok ki érte hét ezer forintot, hogy fél éven belül ez is tönkremenjen. Helyette viszont megvettem a Totoro-s irattartót. Aztán elmentem a Nyugatiba, ahol is csodáltam az esernyőt, de ahogy megfogtam arra is rájöttem, hogy tök fölösleges kiadni érte 3500 Ft-ot, mert Body Line-ról megrendelve olcsóbb és olyan kis vékony, hogy egy erősebb széllökés simán szétkapja. Szóval megmaradtam a Body Line változatnál. A blúzt végül is megfogom rendelni. Ezenkívül megvettem a Szépek c. könyvet, meg a Vámpírnaplók első kötetét. :D Wow, állítólag teljesen más, mint a sorozat. :D Ja igen, és bementem a Pussy Cat Deluxe boltba megnézni a nyári leértékelést, találtam is egy cicás pólót 3500 Ft-ért, de végül is arról is lebeszéltem magam, mondván ez nem éri meg nekem. :D Igazából egy 6500 Ft-ost ruhát néztem ki, de azért nem volt szívem ennyi pénzt kiadni. Spúr vagyok. :D 

2010. augusztus 24., kedd

Szülinapi lista ^^

Oké, eredetileg Heartbuckle cipőt akartam, de aztán hagytam, hogy az otakus énem leküzdje a lolisat, így végül Kon-os táska lett belőle. :D Meg egy csomó Totoro-s cucc. :D Ami mind hasznos és kell természetesen. Ezenkívül kinéztem két posztert is, egy Rozen Maideneset, meg egy Full Moon wo Sagashitéset, de minden attól függ, hogy szegény nyuszit mennyiért gyógyítják meg holnap... Remélem, hogy nem súlyos, de a füle nagyon fájhat. T.T Szóval szurkoljatok, hogy ne legyen komoly baja! Holnap viszem dokihoz. T.T

S a főnyeremény: a totálisan tele pakolható Kon-os, Bleach-es táska... *_*

Ezt a blúzt néztem ki magamnak Body Line-on, szurkoljatok, hogy legyen még, amikor megrendeljük... *_* Tökéletes lenne, mert lecsatolhatós ujja van, a nyakában lévő masnit le lehet venni, ha nem tetszik, szóval egy álom... *_*

Vagy ez vagy a Totoro-s... :D


Totoro-s irattartó :D Nekem kellene egy ilyen, mivel a Kyou Kara Mao-s irattartóm már kissé lestrapált :D

Totoro-s plüssi papucs *_* (amit úgy sem fogok megvenni, pedig milyen jó lenne a hideg téli estékre :D amúgy minden holnap dől el, amikor dokihoz viszem a nyúlat :D)

2010. augusztus 22., vasárnap

Vasárnap :D

Hú, lehetséges, hogy idén szeptemberre is túlvállaltam magam? :D Mivel már nem járok suliba, hanem dolgoznom kellene elkezdenem, ezért nem lesz túl sok felesleges időm. :D De nem baj! Akkor jó az embernek, ha van mit csinálnia. :D Eleget pihentem már május óta. :D 

Amúgy ma jó napom volt, azt hiszem. :D Reggel korán felkeltem (oké, negyed nyolckor, mihez képest korán? :), aztán elmentünk a maglódi piacra, ahol találtam egy szürke-lila csíkos pulóvert, két melltartót, és meg lettem hívva egy lángosra. :D De az a poén, hogy itt akkora lángost adnak, hogy képtelen voltam megenni, és épp azon tanakodtam magamban, hogy a strandon bezzeg ennek a negyedét adták kétszeres áron. O_O Aztán megnéztük a True Blood legújabb részét, majd a Salt-ot (te jó ég, hogy az mekkora egy...), most pedig Nagyon nagy Ő-t fogok nézni. :D

Aztán a nap folyamán jelentkeztem a szeptemberi bento versenyre, csak az a kérdés, hogy melyik napon lesz, tényleg, azt elfelejtettem megkérdezni. :D Tök jó, mert most két kategóriát indítottak (kukta (a kezdőknek, vagyis nekem :D) és séf (a haladóknak)), szerintem ez egy jó megoldás. Aztán lesz Anime Barkács kiállítás is, ahova bármilyen alkotást lehet vinni, csak még nem találtam ki, hogy mit is vigyek... Plusz jelentkezni szeretnék a rajzversenyre is. :D Weeee, de jó nekem. XD

Holnap Anyuék hívtak Balatonra, de valahogy most nincs kedvem két órát utazni, hogy aztán lássam a vizet, degeszre egyem magam (így is kövér vagyok) és aztán két órát visszautazni. T.T Úgyhogy kihagyom és helyette zabpelyhet fogok enni és kockulok. :D Kedden pedig bemegyek a pályakezdő irodába és megállíthatatlanul török előre. :D Aztán pedig elmegyek Kishi-vel az Ázsia Centerbe. *_* Ez a heti program. A többit még nem tudom. 

2010. augusztus 19., csütörtök

Damon... T.T

Ilyen nincs, hogy a 2010-es 50 szexi pasi közül csak a 3. lett? S Jacob meg Edward beelőzte... Hát hová tették az emberek az szemüket? A vak is láthatja, hogy ezerszer jobban néz ki Jacobnál, meg Edwardnál is... T.T Sebaj, nekem mindig Te leszel az első (akarom mondani addig egész biztosan, amíg meg nem látok valakit, aki még nálad is jobban tetszik xD). XD

2010. augusztus 18., szerda

Count and Fairy

Ez az anime kellően szép és izgalmas, hogy végig nézzék. S a főszereplő, szőke, hamuszürkeszemű bishibe már most szerelmes vagyok. A lány ruhái is gyönyörű szépek, a macska pedig cuki. Ráadásul csak 12 részes. *_* Álomanime. :D Másrészről pedig kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki az egészből, a srác meg a csaj összejönnek e, szóval az általános dolgok, amikért érdemes végig bambulni egy animét. :D

2010. augusztus 17., kedd

Mindenféle :3 *kreatív mood on*

Elhatároztam, hogy meglepem magamat egy ilyennel a szülinapomra. ^^ Szóval ma elmegyek anyagot venni és megvarrom valahogyan szülinapomig. :D Amúgy tegnap pocsék napom volt, talán életem egyik legszörnyűbb napja, de ma már egész jó kedvem van, mármint ahhoz képest, hogy tegnap mindentől sírhatnékom támadt. :D Tele vagyok ötletekkel, már csak meg kell valósítani őket. Mellesleg érdemes melkatsa deviantartját nézegetni, mert hihetetlen dolgokat varr, és minden annyira cuki. *_*

Tegnap mivel borzasztó napom volt, munka után első utam az Arénás H&M-be vezetett, hogy vehessek magamnak masnis karkötőket. S találtam, ráadásul olcsóbb is volt, mint vártam. A H&M gyerekosztálya tényleg nagyon pöppec. :D Aztán visszafele a kedvenc kínaimba is bementem s megvettem az alább látható dolgokat. :D Most pedig szerintem indulok is, mert még anyagot kell vennem a fenti tüneményhez. *_* Lesz vigyori macskám, weee~

Ez pedig Zeruda egyik tortája. :) Ilyet szeretnék a szülinapi bulimra készíteni. :) Már csak ki kell találnom, hogy ehhez a színkombinációhoz milyen krém passzol és akkor jó lesz nekem. :D Szerintem valami semleges... 

S ezek a masnik! *_* A H&M gyerekrészlegén találtam természetesen. XD De annyira aranyosak... *_* Legszívesebben állandóan hordanám őket. Egész olcsó volt, úgyhogy gondolkodom, hogy veszek még egy feketét. :D

Ez pedig egy Gloomy Bear-es csuklópénztárca. *_* Szintén a kínaiból van. Elképesztő, hogy milyen dolgokat árulnak ott. XD 

Ez pedig egy táska, ami ennyire kicsire összegyűrhető. :D S eper lesz belőle, szerintem nagyon aranyos, ahogy megláttam egyből rájöttem, hogy nekem ez kell. :D

2010. augusztus 16., hétfő

2010. augusztus 15., vasárnap

"Rosalie, a boszorkány, aki egész délután egy vadidegen kissráccal gyakorolja a szexuális kultúráját..." O_o

Hááát, lehetséges, hogy a kép nem igazán fedi a fennti állítást. XD De legalább cuki. XD Mindenesetre az bizonyos, hogy a M.A.G.U.S szerepjátékozási képességeimet még fejleszteni kell, meg a boszorkányomat is, és úgy általában. :D De azért nagyon jó volt, tegnap is, meg két héttel ezelőtt is szerepjátékoztunk. :D Ami tök jó. :) 

Most meg fáj a fejem és a hasam, és el akarok menni a H&M-be cuki karkötőt venni. T.T Már tegnap este is rosszul voltam, hányingerem volt, meg szédültem, de a szédülés megmaradt, állítólag jövőhéttől rossz idő lesz, biztos azt érzem.

Ööö... Miért is írok? xD Ja, azért, mert meg akartam osztani veletek, hogy valami ilyesmi outfitet szeretnék halloweenre. :D Idén most már tényleg tartok halloween-t, már lassan két éve szeretnék... Tök jó ötleteim vannak rá, de sajnos sosem jön össze. T.T Na jó, talán a sapka tetejére nem rakok csengőt, mert az inkább udvari bolondos, de a két oldalára cuki lenne, meg a cicafülek is. :D

Találtam munkát, ugye pénteken voltam. Ugyan annyira meleg van odabennt, hogy meg lehet dögleni, meg elég monoton, mert macskakajákat kell címkézni, de azért jó. S hívtak hétfőre is, meg keddre is, az annyi, mint 12000 forint, vagy csak 10500, mert most nem tudom, hogy a szünetet is fizetik e, vagy azt úgy kihagyják. :D A társaság legalább jó, összeismerkedtem egy lánnyal, aki nagyon aranyos. Meg is beszéltük, hogy hétfőn reggel találkozunk és együtt megyünk dolgozni. 

Amúgy a péntek 13.-a elég furcsa volt. Nem csak a munka, de lépten nyomon összetalálkoztam fura emberekkel. O.o Elöszőr is rosszul mondták meg, hogy melyik busszal kell a munkahelyre menni és összevissza keresgéltem a 33-as buszt, de aztán végül is felszálltam a 30-ra és mint utólag kiderült jól tettem. :D Ugyanis az vitt oda, utólag ők is észrevették a hibát (igen, miután már mindenki eltévedt :D), és korrigálták. :D Reggel hatkor meg hívtak a másik helyről, hogy odataláltam e már, mondom neki igen, épp a metrón ülök, erre ő: a metrón? Akkor esett le, hogy a másik helyről hívtak, ahova hatra kellett volna menni, úgyhogy gyorsan közöltem a csávóval, hogy engem tegnap átírányitottak oda. :D

Hazafele meg a buszon megtalált egy furi csaj és elkezdett nekem beszélni (be is mutatkozott O.O), hogy mennyasszony és mennyire örül neki. Na igen, ennek én is örülnék, úgyhogy osztoztam vele az örömében. XD Meg még egy csomó dolgot mondott, meg mondta, hogy vegyem fel iwiwen, szóval végül is rendes volt. :)

Azt hiszem elkezdem összeállítani a szülinapi listámat. :D Hamarosan itt a szülinapom, még gondolkodnom kell, hogy milyen tortám legyen és, hogy kiket hívjak meg, meg hasonlók. :D A legnagyobb gondom. xD Igazán, a többi eltörpül mellette, mint pl. a munkakeresés. :D

Hűűű, most, hogy mindent kiírtam magamból azt hiszem megyek és zombulok itt a gép előtt tovább. :D

2010. augusztus 11., szerda

MondoCon :3

Eldöntöttem, hogy mindkét conra megyek egy-egy napot. Ha megyek MondoCon-ra és esetleg mehetek a többiekkel a japán streetfashion versenyen akkor addig még be kell szereznem egy-két plusz dolgot. Például vennem kell egy új bugyogót, még egy alsószoknyát, hogy megfelelően ki legyen nyomva a szoknyám.

A szoknya, amit meg kell varrni. :D Na, az lesz az izgi, tekintve, hogy még soha életemben nem varrtam ruhát. xD Bárcsak lenne egy ismerősöm, aki tud varrni... De nem gond, megoldom. Anyagot már találtam, sima rózsaszín lesz, aztán szerintem majd díszíteni fogom valamivel, még ki kell találnom, hogy mivel. De lehet, hogy eleve mintás lesz és akkor már díszítenem sem kell majd. Jáj, még ki kell találnom, hogy hogyan csináljam és pontosan milyet is csináljak. Addig is gyűjtök ötleteket. :D

Ja, és lehetséges, hogy nem blúzt fogok felvenni, hanem inkább készítek egy cutsew-t, s azt fogom felvenni. :) Még nem tudom, de legalább most beugrott valami ötlet a szoknya díszítésére. Már nagyon kéne vennem vasalható papírt.

Cipőőő... Nagyon szeretnék egy heartbuckle cipőt, talán addigra sikerül beszereznem egyet. :)

A kiegészítőket pedig szerintem én fogom készíteni. Azok a legjobbak. :D 

Ma voltam az Azték Choxolat-ban, ittam egy Narancsos-kardamonos narancsdarabkás jeges kakaót. :D Vettem Maják titka fűszerkeveréket, de sajnos tört kakaóbab nem volt. T.T S csak szeptemberben lesz megint, szóval mást kell kitalálnom, amivel helyettesíthetem. Holnap fogom megsütni, de izgi. :D

2010. augusztus 10., kedd

Izé

Hú, szerintem felszedtem megint jópár kilót, vagy csak a havi bajaim miatt érzem így? Annyira kövérnek tűnök, hogy az valami hihetetlen, talán, mert az is vagyok. xD Nem tesz jót nekem ez az itthon punnyadós életvitel. Azt hiszem holnaptól ismét visszatérek a normál diétámhoz, vagyis reggelire müzli, aztán max valami ebéd és utána semmi. Nem szabad sokat ennem, mert egyre csak hízok, csak hízok... Ahogy Gigi mondta a Kiki, a boszorkányfutárban. :D

Jaj, de most jutott eszembe, hogy holnap megyünk Anyuval az Azték Choxolat-ba... T.T Nem mintha baj lenne, de akkor azt hiszem az ebédet megvonom magamtól. xD Veszünk Maják titka fűszerkeveréket, meg durvára tört kakaóbabot, mert csütörtökön sütit sütök a Feri Apukájának születésnapjára és találtam egy nagyon jó receptet, amit mindenképpen meg akarok csinálni. :D Persze azt is meg kell majd kóstolnom, de izééé, egy süti még nem a világvége. XD A süti alapvető emberi jog. Szerintem. 

Elkeseredtem azért is, mert a Body Line-ra végre behozták a Melty utánzatot és 68-as derékig van. T.T Ami rám százszázalékosan nem jön fel. :D De úgy érzem, hogy soha nem is lesz 68-as derekam. Legalább a másik szoknya 80-as, amit viszont még eltudok érni. :D De az meg 50$. :D Van pofájuk ennyit elkérni egy szoknyáért. Nem is veszek. Kivárom az akciót. Bugyogót viszont szeretnék. Egy cuki, rózsaszín fodrosat. :D

S péntekre van munkám! ^^ Csomagolás, 8 óra=4000 Ft. Oké, nem sok pénz, de az is több, mint a semmi. Ráadásul ha még hívnak, akkor mehetek még, s conra lesz pénzem. Nagyon remélem, hogy azért közben igazi munkát is találok egyszer. XD Jövőhéten elmegyek a munkaközvetítőhöz.

Ma megint volt Highschool of the Dead rész. :D Imádom azt az animét, annyira tetszik, még akkor is, ha elég perverz. :D Meg Shiki is volt még tegnap, az is tetszik, érdekes. Végre két anime, ami még tetszik is. :D

2010. augusztus 8., vasárnap

Nyaralááás~

Nya, vissza is jöttem. :D Elég gyorsan elment ez a három nap sajnos. T.T De azért "röviden" összefoglalom, hogy mi is történt velem ezalatt. Habár csak szövegben, képeim egyenlőre nincsenek, de majd lesznek. :D

Első nap (csütörtök, 2010 agusztus 5.): Reggel nagy nehezen 11 óra tájékán elindultunk kocsival. Olyan kettő óra körül értünk oda a szálláshoz, Hajdúszoboszlóra. :D Akkor már mindenki ott várt minket (hatan béreltük a szállást), szóval egyből el is foglalhattuk a kérót. Egész szép volt, volt TV is rengeteg pornócsatornával (jáj de jó nekem XD), bár a légkondiciónálót kihagyták, meg ahhoz képest, hogy "állítólag" a feng shui szerint volt betervezve aludni nem tudtunk, talán egy vízér futott végig az ágy alatt. :D De mit is vártam ennyi pénzért. XD A ház nyüzsgött a legyektől, rengeteg volt sajnos, és éjszaka folyton ránk szálltak, ezért csak bóbiskoltam. xD Na jó, de mindettől eltekintve szép és jól felszerelt lakás volt, szóval nem panaszkodhatok. Megbeszéltük, hogy még aznap kimegyünk a strandra, de csak négy után, mert onnantól olcsóbb a belépő. Addig Unoztunk, meg ettünk fincsi tepsis bolognait. 5-re meg is érkeztünk a strandra. A hajdúszoboszlói strand nagyon jó, egyszer még régebben voltam már, de nekem most is nagyon tetszik. Van egy hullámmedence, egy kalózhajó medence (ahol szintén van hullám, csak kisebb), gyerekmedence, gyógymedence, két melegebb vízű pancsoló medence, stb. Rengeteg kajálda és nagyon szépen be van rendezve, meg egy kis tó is, ahol vizíbicajozni lehet. Aznap ettem egy adag Yogen Früz-t, amit imádok, mert friss fagyasztott gyümiből van, meg joghurtból és csak 130 kalória, bár az sem gátolna meg az evésében, ha 500 kalória lenne benne. :D Szóval elvoltunk, aznap nyolckor zárt a strand, addig maradtunk. Hazafele láttam egy igazán cuki bológatós nyuszit az egyik kirakatban és elhatároztuk, hogy másnap megvesszük. Aztán még fennt voltunk egyig és néztük a TV-t, majd jól bealudtunk. xD

Második nap (péntek, 2010. agusztus 6.): Reggel felkeltünk, főztünk, majd ettünk virslit, aztán lementünk a boltba a kis nyusziért. De sajnos már nem volt ott. T.T Helyette egy pingvin "táncolt" a kirakatban, így őt hoztuk el (majd megy fel pupéra), meg egy bort a Párom Apukájának születésnapjára. Aztán visszamentünk a szállásra és elindultunk Debrecenbe, az állatkertbe. Debrecen nagyon nagy és egy kicsit hasonlít is pestre. :D Szörnyű volt a közlekedés. Az állatkert picike ugyan, de nagyon aranyos és egybe van kötve egy picike vidámparkkal. Cuki~ Majd rakok fel képeket, ha végre felraktam a gépre őket. :D Voltak struccok, de én féltem tőlük. XD Annyira ijesztőek. :D Az állatkertből azért indultunk el, mert óriási vihar lett. Még hazafele beugrottunk a debreceni plázába, ahol ettünk fincsi gyros tálat nyolcszáz forintért, meg mekis fagyit. :D Hazaugrottunk papucsért, aztán elindultunk a hajdúszoboszlói Aqua Palace-ba, ami fedett és különféle stílusú medencék vannak (mozimedence, jégmedence, trópusimedence, tengerimedence, ilyesmik), csúszdák és rengeteg wellness lehetőség, meg ilyenek, szóval egy nagy pihenőközpont az egész. Az is jó volt, de sajnos itt csak két órát tölthettünk el, mert hat után mentünk s kilenckor zárt az egész. Visszafele a szállásra nagyon zuhogott az eső, de mivel úgy is vizesek voltunk, gondoltuk belevágunk és hazarohanunk (megj.: a szállás fél órára volt a strandtól, szóval jól elláztunk :D). Útközben feelingesen, csuromvizesen besétáltunk egy meglehetősen elegáns étterembe, kicsit kilógtunk a sorból, viszont pont volt négyszáz forintunk és ettünk két igen finom Rákóczi túróst, a kedvenc sütim. *_* Otthon ettünk, aludtunk, TV-tünk, csak a szokásos. :D

Harmadik nap (szombat, 2010. agusztus 7.): Reggel készülődnünk kelett, mert tízre jöttek, hogy visszahódítsák a szállást tőlünk. Így reggeliztünk, aztán mindent levittünk a kocsihoz és mentünk ismét a strandra. Féltem, hogy nem fogunk tudni, mert rossz idő lesz, de amikor eljöttünk már hét ágra sütött a nap. Szóval a délelőttöt s a délután egyrészét a strandon töltöttük, voltunk a hullámmedencében, meg ettünk. :D Ettünk sajtburgert, minifánkokat karamellás szósszal leöntve és Yogen Früzt. :D Aztán elindultunk haza és végül is ennyi volt. Kár, hogy ilyen gyorsan elment, mert nagyon jól éreztem magam, legközelebb egy hétre kell menni. :D

2010. augusztus 3., kedd

Nyaralás~~~

Éljen! Megyek csütörtöktől három napra Hajdúszoboszlóra nyaralni, habár emiatt ki kell hagynom a pécsi animecont, de nem olyan nagy baj, majd megyek az őszire cserébe. :) Szóval addig nem fogok írni, de már nagyon várom! ^^

Ezenkívül neki álltam lolipólókat tervezgetni, szóval ha kész lesznek majd jelentkezem velük. :)

Addig is szép hetet mindenkinek!

*el pakolni*