2012. december 18., kedd

Tableeet ^^

Megvettük végre. :D Úgyhogy már emiatt sem kell idegeskedni. XD Holnap délelőtt elmegyünk a Gergő karácsonyi ajándékáért, és akkor már amiatt sem kell idegeskednem, hogy nincsen meg. :D Hajnalban hívott a nő, hogy megérkezett, meddig tegye félre, kicsit kómás voltam, úgyhogy mondtam, hogy holnap délelőtt megyek érte, lehet, hogy rosszul tettem. XD

Kicsit furcsa a tablet, mármint nem billentyűvel pötyögni, hanem ujjal. :D Úgyhogy most átültem a nagy géphez és tiszta felüdülés volt egerezni, meg billentyűzni. :D Amúgy tényleg nagyon jó a kütyü, már letöltöttünk rá egy rakás alkalmazást, meg játékot, próbálgatom, hogy mi hogy mükődik, szerintem szeretni fogom. :D Töltöttünk egy sárkányos játékot, nagyon cuki, olyan facebookos, de olyan szinten beleszerettem, hogy még lehet, hogy aranyat is fogok venni, amennyiben rájövök mennyibe kerül. :D Leszedtük a Sleepwalker's Journey-t kemény 207 forintért, az a játék annyira szépen van kivitelezve, hogy jóval többet megért volna. Logikai, gyorsan kell reagálni, de nagyon jó játék. Előre látom már, ha Takinak megmutatom, akkor ő is akar majd rövid úton egy tabletet, hátha még azt mutatom meg neki, amit DS-re találtam. :D

A Gergő is éppen azzal játszik, amit letöltött magának. :D

Kicsit megfáztam és most nem tudok elmenni és találkozni Misa Misa-val, amit sajnálok, mert karácsonykor szeretnék mézeskalács fülbevalókat hordani. :D Meg Rudolfos gyűrűt. :D Úgyhogy még a héten megpróbálok találkozni vele. :D

Vasárnapra tervezem, hogy megyek Liáékhoz tengerimalacot nézni, ha minden jól összejön. :D

Kitaláltam, hogy valami szőrös állatka mégiscsak fog nekem kelleni, a Gergő azt mondta, hogy ha lesz kertes házunk, akkor akármit tarthatok. :D Ezért kitaláltam, hogy lesz egy csivavám, tengerimalacom, nyuszim is. :D Meg természetesen a teknős. :D Akinek csinálunk egy tavacskát a kertben. :D

400. bejegyzes

Megvan a tablet, mar arrol irok! :-) S ez a 400. bejegyzesem! :-)

2012. december 15., szombat

Tablet *_*

Megvan! Most küldték az értesítőt, hogy megérkezett, de csak hétfőn tudunk érte menni... -.-

2012. december 14., péntek

No tablet -.-

Kapja be az ed... -.- 13.-ra volt kiírva a tabletem leszállítása, ehelyett ma azt mondták a Gergőnek mikor bement, hogy max csak hétfőre fog odaérni, de akkor is csak talán... -.- Ja és le lettünk basszarintva, hogy nem adtuk meg a telószámunkat, ha bármikor is kérték volna a regisztráció alatt, akkor talán megadom... -.- Nincs jó kedvem, pedig egész jó napot zártam... -.-

2012. december 13., csütörtök

Némó...?

Elég csúnyán rákattantam a Malifaux-ra mostanában, ugye gamesdayen megvettük a szabálykönyvet, meg a kártyákat, meg pár figurát... Naponta átnézem a könyvet, olvasgatom, értelmezem és nézegetem a képeket, meg a kártyákat, mert gyönyörű rajzok vannak bennük. Kicsit lebetegedtem, fáj a torkom, úgyhogy fekszem legalább amíg el nem indulunk, mert utána megint le kell húznom hét és fél órát. :(

Szóval ismét nézegettem a Főnixcsarnok webshopját, miután a Gergő is leközölte a listáját, hogy ő milyen Malifauxos figurákat látna szívesen a gyűjteményemben, és ezt találtam:


Aztán a Gergő közölte, hogy ez a Némó kicsivel felnőttebb változata és végre nekem is leesett, hogy kiskoromban legalább szásszor megnéztem azt a rajzfilmet (Némó álomországban). A Gergőnek az a teóriája, hogy ez Némó, miután legyőzte és hatalmába kerítette a rémálom királyt és van benne valami... S nekem kell ez a figura. *_*

Aztán ők is nagyon cukik:


Szintén neverbornos aranyosságok, tagadhatatlanul nem tudok elszakadni a neverborn frakciótól. :D

Egy kép a Némóból:


Nem tudom ki látta ezt a rajzfilmet (ami ráadásul még anime is), de nekem konkrétan leesett az állam, amikor a Gergő közölte, hogy neki megvan és ő is egy csomoszór látta kiskorában. Tökéletesen összeillünk. :D

Ha minden igaz, akkor holnap délelőtt megyünk a tabletemért, már nagyon izgulok, már hetek óta csak a google play storját nézegetem és írogatom össze, hogy miket kell rá leszedni. :D

2012. december 9., vasárnap

Strapás hétvége

A hétvégém elég zűrös volt. :D Bár a beosztásom úgy alakult, ahogy szerettem volna, de ettől még elég húzos volt. A Gergő már két hete csak a Bushidoról beszélt, amit ki vittek Gamesdayre. :)

Pénteken szabadnapos voltam, délelőtt pihentünk meg számítógépeztünk, kitaláltuk, hogy januártól hetente egyszer úszni fogunk járni, aztán fél négykor elindultunk a moziba. Már hét elején megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk Liáékkal és megnézzük a Felhőatlaszt. Én másodszor láttam, nekem még mindig nagyon tetszik, bár kicsit megviselt, és sírtam is utána, mert elég kiakasztó heten voltam túl. Nem számít, munkaügyekről ide nem írok. Minden bajom volt, meg akart jönni, de nem jött meg, és már nagyon ideges voltam miatta. Szóval sírtam, mert a Gergő itthon aludt, én meg otthon és mostanában elég nehezen viselem, ha külön alszunk, mert félek egyedül. Az éjszakám nem volt túl jó meglepő módon. Konkrétan úgy zajlott, hogy fél óránként felébredtem, konstatáltam, hogy még van időm aludni, visszaaludtam, álmodtam valami baromságot, aztán megint elaludtam. Reggelre az jött ki, hogy aludtam összesen négy órát, mivel éjfélkor feküdtem le és ötkor kellett kelnem.

Szombaton nyitásra mentem és rengetegen voltak, de most már karácsonyig ez lesz. -.- Délután háromkor végeztem, hazamentem, megfürödtem, mert nagyon piszkosnak éreztem magamat. Hajat is mostam, aztán felöltöztem a szép fekete ruhámba, mert hivatalosak voltunk egy hangkoncertre a MÜPA-ba. Én úgy emlékeztem, hogy fél hétre kell ott lenni, ehhez képest fél nyolckor kezdődött a koncert, úgyhogy jól benéztem. :D Még jó, hogy a Gergő jött értem és bementünk előtte a Tescoba trollkodni. A MÜPA érdekes és nagyon ijesztő. Rengeteg lift van benne. :D El is tévedtünk. :D Közben megbeszéltük, hogy a kedvenc karakterünk a Felhőatlaszból Sonmi és a pasija természetesen. :D Fél nyolckor beültünk Beethoven kilencedik szimfonijájára, az örömódára, ami nagyon szép volt, láttam igazi primadonnát is, de percenként elszerettem volna aludni. Valahogy álmosan nem jó ilyesmikre járni. :D Már mindenféle képzelgésem volt, például a karmestert egy bábmesternek képzeltem el, aki rángatja a bábukat. :D Egész jó kis thrilleres képzelgéseim voltak közben. :D Aztán 11-re hazaértünk, én lefeküdtem aludni. Gergő festett négyig. :D Négykor bebújt hozzám, dünnyögött valamit, hogy hagyjam ezt a két órát legalább hagyjam aludni, aztán elaludtunk. :D Hatkor keltünk, tehát ma sem sikerült kipihennünk magunkat.


Összekészültünk, felvettem a karamit, aztán elindultunk, az örsön kajáltunk meg felszedtük Zolit, aztán elindultunk a Kodály Köröndre, mert ott találkoztunk Liáékkal. Nem találtunk elsőre oda, így volt egy kisebb pánikrohamunk, de aztán megtaláltuk. Bementünk, Bene kipakolta az asztalunkat, mi felraktuk a kendőnket a bordásfalra, aztán rohangáltunk, én kameráztam. Közben meg kivágdostuk a tokeneket, meg a kártyákat. Gergő-Bene-Noé játszottak, meg mutogatták a bushidot. Én Liával meg Zolival, meg Gergővel rohangáltam fel alá. Mindenki elég punnyadt volt, Lia be is aludt az egyik babzsák fotelen. Én még reggel letámadtam a Főnixcsarnok pultját és beszereztem a Malifauxos figurákat, amikre már olyan régóta vágytam. Megvan a Maci *_* Ezenkívül még beszereztem Rasputinát meg a seregét, a jégtrollokat, Sonnia alternatív változatát, Candy-t, meg a Gergőnek egy December Acolyte-ot. Beszereztük a limitált kiadású trollgyilkos gobbót is. :) A múltkor sikerült a Gergőt is ráindítanom a Malifaux-ra, így most már van két seregünk, amivel játszhatunk. Aztán valamikor visszamentünk, amikor a Gergő befejezte a játékot és megvettük a szabálykönyvet, meg két fate decket. :D Kicsit bevásároltunk ma Malifaux-ból. Kép fennt. :D Most már egész szép számmal vannak az ijesztő figuráim. :D Már csak ki kell festenem őket. Aztán láttunk egy csomó mindent, Kocsmai verekedést például, ami egy vicces játéknak tűnik. Végül Zolinak is sikerült beszereznie egy Infinity alapdobozt. Aztán vettünk 1500 forintért 10 törpét meg egy kutyát. :D Mondtam, hogy megveszem a 10 törpét, ha megkaphatom belőle a kutyát. :D Nagyon aranyos War Pitdog. ^^ Elég letragikusra sikerült a vége, de nagyon jó volt, én jól szórakoztam az álmosságom dacára, vagy épp az álmosságom miatt. :D Aztán összepakoltunk és hazajöttünk, és most gyönyörködöm a cuccaimban. ^^ Amúgy úgy láttam, hogy sikerünk volt, elég sokan jöttek oda hozzánk kérdezősködni, fotózni meg nézegetni a játékot. Tök pozitívan csalódtam, mert mindenki kedves volt velem, meg beszélgetett és tök jó volt mindenféle ember közelében lenni. :D Az ilyenek miatt nem leszek teljesen antiszoc. :D

Egyszóval nagyon fárasztó, agylohasztó, és fájdalmas hétvége volt ez, de megérte. XD