Oldalak

2013. január 28., hétfő

Mindenféle

Ma sem fogok eljutnia kitervelt dokikhoz. Nem mintha baj lenne. Amióta a Gergővel vagyok betölti az egész életem és ez nekem bőven elég. Csak Anyu ne idegesítene állandóan ezekkel az orvosokkal. Arra jutottam, hogy  a kezemre például a körömvirág kenőcs igazán hatásos. Bár még mindig csúnya, de már felese annyira, mint tegnap előtt volt. Bár tény, hogy azóta már egy tucat kenőcsöt vettem rá és mindegyiket rá is kentem. Rá is fér azt hiszem. De természetesen most már csak a legdrágább kenőcsök jöhetnek szóba. Aztán a nőgyógyászhoz is el kellene mennem másik gyógyszerért rinyálni, de még nem tudom. Az elkövetkező két napom a munkáról és az orvoshoz rohangálásról fog szólni - tök jó. De lehet, hogy még az azutáni is. Anyám megvan róla győződve, hogy vért kell vetetnem, mert akkor majd jól megtudják mi bajom. Én ebben kételkedek, dehát ki tudja.

Ma is sikerült fél tizenegyig aludnom, pedig már fél nyolckor fel szerettem volna kelni. De forgolódtam, meg egy csomó idióta álmom volt, egyszerűen nem éreztem kéztetést arra, hogy fel kellene kelnem, és az idő múlását sem éreztem. Csak aludtam és álmodtam és amikor felébredvén megnéztem az órámat rádöbbentem, hogy rohadtul elaludtam. :D

Mostanában egy csomó mindent szeretnék rendelni, pénzem is van rá, csakhát nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek meg elöszőr. Mert azért annyi pénzem nincs. Ha eltudnám adni a piros ruhámat, akkor jelentősen jobban állnék. Úgy néz ki, hogy amikor végre eldöntöttem, hogy a kéket nem adom el, akkor mégiscsak megveszik. De gondolkodom rajta. Előszeretnék fizetni még két resin figurára is, és hát igen, sokba kerül fenntartanom az összes költséges hobbimat. :D

Tegnap este is azon kaptam magamat, hogy csak nézem a Guilt Pleasure In These Words című yaoi szerű mangát vagy képregényt, és csak nézem, és egyszer csak megkérdeztem, hogy megvan e még és arra jutottam, hogy csak megveszem. Néha muszáj vagyok meglepni magamat valamivel, nem mintha állandóan ezt csinálnám.  

Mindenesetre nagyon szép és nagyon tetszik. S már alig várom, hogy megérkezzen. 

Mostanában rákattantam a pullipokra. Már tervezgetjük, hogy felesben meg is vesszük az első babánkat. De a rendeléssel meg a postával még gondjaink vannak. Jól ki kell ám tervelni a dolgot, mert nem olcsó mulatság.

Szeretnék eljárni jógázn is, meg fitness edzésre megint, mert szeretek én mozogni, csak társaságban, üvöltő zene mellett, edzővel egészen más érzést nyújt. A jóga pedig szerintem jót tenne a kezemnek, ráadásul a Gergő is mondta, hogy eljönne velem. :)

Nagyjából ennyi, még olvasgatom egy kicsit Island blogját, mert tök érdekes, meg inspiráló. :D Aztán megyünk a bankba. :D
 

1 megjegyzés:

Liani Hikawa írta...

Úúú! Fitnesselni nekem is lenne kedvem, meg a jóga is jó, szerettem anno. =D

Drágák vagyunk mi magunknak és a párunknak. =D Drukk, hogy összejöjjenek a dolgaitok! =)