Oldalak

2013. október 17., csütörtök

Cupcake Factory



Még a nagy 3DS vásárlás előtt elmentünk a Westendbe, hogy kipróbáljuk a Cupcake Factory-t, amihez én nagy reményeket fűztem. Őszintén szólva tényleg nem akartam leszólni a helyet, de az az igazság, hogy látszik, hogy ha az embernek van pénze, akkor akármit el tud adni. Ugyanis én naivan arra gondoltam, hogy ha már a Westendben van a hely, akkor jó is. Hát tévedtem.

Bementünk, kiválasztottuk a muffinokat, amiket papírtányéron és koszos műanyag késsel kaptunk meg. Azért egy ilyen helytől legalább a cuki tányért, és villát elvártam volna, de ne legyek telhetetlen.

Aztán megkóstoltuk a cupcakeket. Az első harapás még jó is volt, de aztán elkezdtem érezni az ízeket is, bár ne tettem volna. Tudom, hogy a cupcake-nek gejnek kell lennie, száraznak, és ehetetlennek, na de na. A krém ehető egy ideig, bár Párom a másik fél krémet már inkább átpasszolta nekem, mert nem bírta megenni. Vajas volt, aromával ízesített és nagyon nagyon édes. Ami annyira nem is lepett meg, mert tudom, hogy a cupcake krémjének ilyennek kellene lennie... De azért reménykedtem benne, hogy nem elégszenek meg ennyivel.

Aztán eljutottunk a muffin részéig. Nem akarok izélni, deeeee.... Ehetetlen volt. Száraz, tömény, keserű... Értem én, hogy törekednek az egészségre, de azért lássuk be, hogy az ember nem azért megy be egy ilyen helyre, mert egészségesen szeretne étkezni. Meg ha már egészség akkor valami alternatív megoldással helyettesíthették volna a cukrot. De rágós volt és száraz. Nem ízlett.

Még egy negatív megjegyzés, hogy mikor kidobtuk magunk után a papírtányérokat a kuka tele volt, alig fért bele, de az eladók nem hogy odajöttek volna és kicserélték volna egy üres zacskóra a kukában találhatót, de ott beszélgettek valakivel nagyban.

A cupcakek ára elfogadható, de ezért a minőségért drága. Nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de ennél még a Sugarshoppos töltött muffin is jobb volt.

Hogy valami pozitívum is legyen a dologban a cupcakek szépek és fotózhatók. :D Szóval ha másra nem, díszítésnek megteszik.

Egy próbát megér, de nem ajánlanám meleg szívvel, nekünk nagyon keserű szájízt hagyott maga után (szó szerint :D).

Kiemelném, hogy ez egyéni vélemény, mindenki alkosson magának sajátot.

Nincsenek megjegyzések: