Oldalak

2013. december 16., hétfő

Helyzetjelentés

Elkenődtem. Fáradt vagyok. Anyu elment, pedig azt hittem itthon lesz és totál kiment a fejemből, hogy ma elmegy. S most itthon vagyok egyedül. Utálok ebben a nagy házban egyedül lenni.

Viszonylag jó volt a hétvége, bár beárnyékolta, hogy mind a két nap dolgozhattam. Nem baj a hétköznapi szabadnapjaimat alvással, Démonozással, és moziba járkálással töltöm. Múlthét szerdán megnéztük a Frozen-t, most szerdán megint megyünk megnézni. Kicsit sem tetszik.

Volt karácsonyi lolitali, ahova csak később tudtam menni, mert dolgoznom kellett háromig. Illetve csak ácsorogtam a kasszám mellett és felügyeltem az új csajt, aki betanult. Szóval elég unalmas volt, már alig vártam, hogy elindulhassak. Az Europeum-ban öltözhettem át, nem is tudom mi lenne velem a Gergő nélkül, aki elhozta a ruháimat és még ételről is gondoskodott. Köszönöm Szívem! ^^ A cuki konpeitos ruhámban voltam, amit végre feltudtam venni, hála Gergő Nagyijának. ^^ Mindenkinek tetszett. Szombaton éjjel fél egyig készítettem az ajándékokat, de mindent sikerült elkészítenem. :3 Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik gondoltak rám! Nagyon szép ajándékokat kaptam és a Secret Santa-m Lyona volt. :) Tali után még sétáltunk Liáékkal, meg Hanával egyet a karácsonyi fényekkel kivílágított utakon, jó volt, bár én nagyon fáradt voltam. Este viszont sikerült összevesznem a Gergővel, szóval ismételten nem volt túl jó éjszakám. Reggelre kibékültünk. S megkaptam a pandás órámat is a talin, nagyon cuki, imádom. :3

Fáradt vagyok még mindig. Ez már az ötödik napom lesz a munkában és nem sikerült rendesen kipihennem magam semmikor sem. Hat nap sok egyben. Nagyon sok.

Ma erőt vettem magamon és végre berendeztem a karácsonyi díszletet a szekrényem egyik sarkában és végre Kiarának is van saját lakosztálya, eddig csak pakolgattam ide oda szegényt... Will valószínűleg csak karácsony után kap cipőt, viszont varrnom kellene neki a 29.-ei talira egy szoknyát, hogy legyen miben mennie és a snoopy-s felsőjére is rá kellene aplikálnom a patentot. Festeni is szeretnék, de legjobb esetben is csak majd vasárnap tehetem ezt meg. S akkor még a mézeskalács házikót is össze szeretném rakni.

Ennyi van úgy nagyjából, mindennap belém ötöl, hogy szeretnék továbbra is egy DC babát, de egyenlőre nem állok úgy, hogy ezt megtehetném. Talán majd jövőre.

Nincsenek megjegyzések: